Az idegen nyelv megtanulható, nem kell hozzá extra képesség, csak szorgalom és az anyag pontos megértése. Jó ha van a a nyelvtanulással célunk, és nem árt ha folyamatosan készülünk az órákra .
Nem az a lényeg, hogy rohanjunk az anyagban, a hallott szöveg értés gyakorlását nem lehet túlzásba vinni, az írást, a beszédet és az olvasást is rengeteget kell gyakorolni.
Persze az eddig olvasottakkal eddig mindenki tisztában van, na de hogyan érhetjük el ezt eredményesebben, hatékonyabban?!
Ha a gyakorlás kevés vagy el-elmarad, akkor "tudásunk" folyamatosan omlik össze. Ezek a dolgok egymásra épülnek, nem lenne szabad tehát készületlenül újabb és újabb anyagot "rátanulni" a be nem gyakorolt anyagra, az csak a kudarcot vetíti előre.
Tartsd tehát folyamatosan fenn az elméletgyakorlat egészséges egyensúlyát ha a nyelvet meg akarod tanulni. Ez a siker fő kulcsa!!
A régebben vett nyelvtani szerkezeteket és szavakat is folyamatosan gyakorolni kell, nem csak az újakat. Sajnos a kevésbé használt tudás ugyanis gyorsan halványul.
Hogyan tanuljunk meg erőlködés nélkül angol szavakat?
A szavak tanulása az idegen nyelv tanulásának egyik legfontosabb része, hiszen nyelvtani hiányosságaink ellenére még meg tudjuk értetni magunkat, de ha nincs birtokunkban megfelelő mennyiségű és minőségű szókincs, kifejezés, akkor ez majdnem lehetetlen. bemutatjuk a leggyakoribb módszereket, amelyek közül mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.

- középfokú szintű nyelvtanuláshoz szerezzünk be egy kéziszótár-párt (anyanyelv—idegen nyelv, idegen nyelv—anyanyelv)
- felsőfokú szintű nyelvtudás esetén használjunk egynyelvű szótárt, és az új szavakat is idegen nyelvű magyarázattal írjuk ki a szótárfüzetbe
- A szótár kiválasztása és helyes használata feltétele az eredményes szótanulásnak.
- Csak olyan szótárt használjunk, amelyik mindig ad kifejezéseket (állandósult szókapcsolatok) és egy vagy több példamondatot a tárgynyelven. Pre-intermediate szinttől felfelé nélkülözhetetlen az egynyelvű English-English) értelmező szótár.
- keressünk a szótárban gyorsan, hatékonyan
-
ne mindig az első jelentést rögzítsük a szótárfüzetbe -vessük össze a szótári találatot az idegen nyelvi szövegkörnyezettel
-
jelöljük a főnevek nemét- használhatunk színeket is
-
tüntessük fel az igei és más, kötelező vonzatokat
-
írjunk a nehéz szavakkal példamondatot
-
csoportosítsuk a szavakat tematikák szerint
-
rendszeresen ismételjük át a már megtanult szavakat
-
„makacs” szavakat, kifejezéseket írjuk le, jelöljük meg és külön gyakoroljuk
-
anyanyelv–idegen nyelv irányban tanuljuk meg az új szavakat
-
vigyük magunkkal mindenhová, ahová csak tudjuk a szótárfüzetet, és minden üres percet használjunk ki szótanulásra- így a nyelvtanulás unalmasabb részét „észrevétlenül” letudjunk
-
soha ne akarjunk megtanulni 30-40 szónál többet egyszerre
-
ha kedvet érzünk hozzá, a magyar jelentés helyére rajzolhatunk is, így valószínűleg könnyeben eszünkbe jut majd a jelentés
-
mindeni számára vannak módszerek, körülmények, melyekkel könnyeben tanul, pl. ha neked könnyebb a szavakat memorizálni, ha közben fel s alá járkálsz a szobádban, akkor tedd azt
-
ragasszuk ki az íróasztalunk felé, a tükörre, hűtőre a heti szólistát
-
kezdjük szótanulással, és fejezzük be szóismétléssel az órára való készülést
-
írjuk le sokszor egymás után anyanyelv—idegen nyelv sorrendben az új szavakat
-
mondjuk fel magnóra az új szavakat, a hangfelvételeket főleg ébredés után vagy elalvás előtt hallgassuk meg
-
ha van időnk, írjunk rövid (5-10 mondatos) fogalmazást az új szavakkal
-
alakítsuk ki egyéni, hatékony szótanulási stratégiánkat
Jó szótanulási gyakorlat a rejtvény, barkochba, szavak körülírása, szerepjátékok.
|