Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

A tanulás közbeni szünetek segítik a memorizálást
2010. február 02.
pihen.pngEgy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához.

Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket. A kutatók az emlékezetért felelős agyterületeket, a hippokampuszt és a kérgi részeket képezték le funkcionális mágneses rezonanciával (fMRI).

A kísérleti alanyoknak olyan képpárokat mutattak, amelyek közül az egyik egy emberi arcot, a másik egy tárgyat vagy egy színhelyet ábrázolt. A képfigyelést mindig éber pihenés követte. Az alanyoknak nem árulták el, hogy a képekről alkotott emlékeiket fogják vizsgálni a későbbiekben, csupán annyit mondtak nekik, hogy pihenjenek, és gondoljanak bármire, amire akarnak, csak maradjanak ébren a pihenési szakaszban.

 

Kiderült, hogy pihenéskor a vizsgált agyterületek éppoly aktívak voltak, mint tanulás közben, különösen, ha a feladat emlékezetes volt - írja a Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása. Az agy tehát akkor is dolgozik, amikor pihenünk, ezért a szünetek fontos szerepet játszanak az emlékezés szempontjából. Sajnos, ezt a jelenlegi felgyorsult világunk nem értékeli eléggé - mondta Davachi.

 

A kutatók arra is rájöttek korábban, hogy az agy a legtöbb információt csak egy napra raktározza, majd éjjel megszűri az adathalmazt, és az arra érdemeseket archiválja a hosszú távú emlékezetbe. Embereken és egereken végzett kísérletek kimutatták, hogy az emlékek először a hippokampuszba kerülnek, majd az "újrajátszást" és szűrést követően a külső agykéregbe, azaz a szürkeállományba kerülnek.

Forrás:www.the-online.hu
 
Következő >

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).