Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


Az alábbi modul csak teszt üzemmódban működik. Egyelőre csak ismerkedünk vele, ha beválik további Google eszközöket építünk be a siteba. Várjuk visszajelzéseteket a fórumba.

Útmutató a mesterképzésre jelentkezőknek
2010. január 07.
2olvas_formazott.jpgElindította új szolgáltatását, a Képzési útvonal keresőt a felvi.hu, amellyel könnyedén feltérképezhető, hogy milyen felsőfokú végzettség szükséges egy-egy mesterszakra való bekerüléshez.

A honlap új funkciója abban is eligazítja a hallgatókat, hogy az alapképzésben végzők majdani diplomájukkal melyik mesterszakokon folytathatnak tanulmányokat.

Az alapképzésekre és a mesterszakokra jelentkezőknek kíván segítséget nyújtani felvételivel kapcsolatos döntésükben legújabb felvételi- és pályaorientációs szolgáltatásával, a Képzési útvonal keresővel a felvi.hu. A szolgáltatás célja a mesterszakok széleskörű bemutatása mellett az, hogy a jelentkezők megtalálják a számukra megfelelő képzési útvonalat elképzeléseik és lehetőségeik alapján. A Képzési útvonal kereső lényege, hogy a hallgatók által megszerzett végzettséghez kapcsolja az adott képzés után választható mesterképzéseket.

Ez azt jelenti, hogy a keresőt kétféleképpen lehet használni: az egyik lehetőség szerint elég megadni az úgynevezett bemeneti szakot, az első megszerzett oklevelet és a program az alapján határozza meg az arra épülő választható mesterszakokat. Ugyanakkor a keresőt lehet a mesterszakok felől közelítve is használni, ekkor a mesterszakokhoz elvárt alapoklevelek listáját sorakoztatja fel a rendszer. Tehát a szolgáltatás lehetőség ad arra, hogy a hallgatók a megcélzott alapképzés utáni lehetőségekről szerezzenek információt, de arra is, hogy a megcélzott mesterszakhoz találják meg a megfelelő alapképzést.
Azok, akik még nem döntötték el, hogy melyik szak érdekli őket a leginkább, a "Teljes szaklista" opciót választva az ABC sorrendbe gyűjtött szaknevekhez juthatnak el. Amennyiben a felhasználó már eldöntötte, hogy melyik az a konkrét alapszak vagy mesterképzés, ami érdekli, akkor annak kiválasztását követően a találati ablakban megjelenik számára a szakok közti kapcsolatok típusa, térképe.

Egyes szaknevek mellett található egy kérdőjel, amire kattintva elérhető az adott szak bemutatása, és a hivatalos képzési és kimeneteli követelmények is. Mivel az egyetemek és a főiskolák Kreditátviteli Bizottságai meghatározott kreditek teljesítésével más szakokat is elfogadhatnak bemeneti szakként, ezért a szakok leírásánál érdemes alaposabban áttanulmányozni a kimeneteli, vagyis végzési követelményeket is.
A felvételizők és az érdeklődők a www.felvi.hu oldalon érhetik el a Képzési útvonal keresőt.

(Forrás:www.edupress.hu )

 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika logisztika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi logisztika nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow


Share

Partnereink

Bestmarkt

 

Edupress

 

Lépéselőny

 

Haug