Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


Az alábbi modul csak teszt üzemmódban működik. Egyelőre csak ismerkedünk vele, ha beválik további Google eszközöket építünk be a siteba. Várjuk visszajelzéseteket a fórumba.

Újabb bombariadó volt a Corvinus-egyetemen
2010. február 26.
2epulet_formazott.jpgA Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületeit kellett kiüríteni bombariadó miatt február 24-én, szerdán is, az idén immár harmadszor - adta hírül az index.hu február 25-én. éres László ezredes szerint nem lehet egyértelműen kijelenti, hogy a vizsgaidőszakkal van összefüggésben a sorozatos bombariadó. A IX. kerületi kapitányság széleskörű nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés miatt.

Béres László ezredes, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője a bombariadókkal kapcsolatban elmondta, hogy egy alkalommal egy férfi, míg két másik alkalommal pedig egy-egy nő jelentett be a rendőrségen bombariadót. A betelefonálásokat követően a Budapesti Corvinus Egyetem összes épületét ki kellett üríteni, miután a telefonáló csak azt közölte, hogy bomba van az egyetemen, azt viszont nem, hogy pontosan hol. Az egyetem épületeinek kiürítése mindhárom esetben 4-5 óra hosszat tartott, ami alatt tűzszerészek, rendőrök és a biztonsági szolgálat emberei vizsgálták át az épületeket, a diákokat pedig a campus területéről is elküldték.
Béres László azzal kapcsolatban nem foglalt állást, hogy a fenyegetéseknek közük lenne a vizsgaidőszakhoz.
A mostani eset kapcsán megjegyezte, hogy évekkel ezelőtt volt egy időszak, amikor a kerület oktatási intézményeiben elszaporodtak a bombariadók a vizsgaidőszakban, de a mostanihoz hasonlóra az utóbbi időben nem volt példa.
A fenyegetőt, amennyiben elkapják, közveszéllyel fenyegetéssel vádolják majd, amiért súlyosabb esetben akár börtönbüntetést is kaphat.
Forrás: Index
(www.edupress.hu )
 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika logisztika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi logisztika nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow


Share

Partnereink

Bestmarkt

 

Edupress

 

Lépéselőny

 

Haug