Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

Tíz százalékkal többen jelentkeztek idén a felsőoktatásba, 97 ezren sikerrel
2010. július 27.
2010_felveteli.gifIdén 462 pont volt a legmagasabb ponthatár a felvételi eljárás során, amelyet a tavalyihoz hasonlóan idén is a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakján kellett teljesíteniük a jelentkezőknek. A felsőoktatásba idén már csak kétszáz ponttól lehetett bejutni, de ennek ellenére is a tavalyinál tíz százalékkal többen, összesen 140 303 fő jelentkezett, amelyből 97.743-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat szeptembertől. Azok a jelentkezők, akiket nem vettek fel sehova vagy nem is jelentkeztek, augusztus 10-éig még benyújthatják felvételi jelentkezésüket a meghirdetett képzések egyikére


mondta el Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára július 23-án, Budapesten. Az elmúlt évhez képest jóval több felvételiző adta be a jelentkezését idén valamelyik főiskolára vagy egyetemre: míg tavaly 127 ezren, addig idén 140 303-an. Megfigyelhető azonban, hogy idén eltolódtak az arányok, a mesterképzésre felvettek száma ugyanis másfélszer több volt, mint 2009-ben, az alap- és egységes, osztatlan képzésbe bejutók száma pedig valamelyest csökkent - mondta el Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a felvételi ponthatárokról tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: nem volt tapasztalható lényeges túljelentkezés, kivéve a művészeti képzéseket, ahol annak oka a felvettek alacsony létszámával magyarázható, de volt olyan hely is, ahol a jelentkezők száma alig haladta meg a felvételi keretet. Igaz, az elégséges ponthatár kétszázra emelése megnehezítette, de így is sikerült feltölteni a hiányszakmák képzéskereteit, mint például a természettudományi képzésben meghirdetett helyeket - tette hozzá. Megjegyezte, hogy javult a helyzet a nyelvtudás tekintetében, hiszen a felvettek egyharmada középfokú, míg a tíz százaléka felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, ami által csökkenhet azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át diplomájukat végzősként. Dux László beszélt arról is, hogy a felsőoktatás kritikus pontja a tanárképzés, melynek érdekében szükség lesz bizonyos szakok esetében a szóbeli felvételire és az emelt szintű érettségi megkövetelésének bevezetésére. A helyzet javítása kapcsán elmondta, hogy a pályaorientáció sokkal fontosabb, mint a keretszámok lefaragása. Hozzátette: új és rendkívül pozitív kicsengésű jelenség, hogy megnövekedett idén a felsőfokú szakképzésbe jelentkezők száma.

Dux László, az Educatio Nonprofit Kft. által működtetett felvi.hu-n közzétett felvételi eredményeket is ismertette. Idén 140 303-an adták be jelentkezésüket, és az összes jelentkező több mint kétharmada, 69, 7 százaléka, vagyis pontosan 97 743 fő nyert felvételt. Alap-, valamint egységes, osztatlan képzésekre összesen 69 581 fő jutott be, közel 1400 fővel kevesebb, mint a tavalyi felvételi során, a mesterképzésekre felvettek száma ugyanakkor mintegy négyezer fővel növekedett. A felsőfokú szakképzésre bekerült csaknem 12 ezer hallgató túlnyomó többsége nappali munkarendű képzésben vehet majd részt. A nappali munkarendes képzéseket nézve a legmagasabb ponthatárokat a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudomány Karán találjuk: támogatott képzésen 462, költségtérítésesen pedig 449. Legtöbben az elmúlt évhez hasonlóan idén is a turizmus-vendéglátás szakra jelentkeztek, igaz 2009-hez kevesebben, de így is 4400-an jelölték be első helyen. A legmagasabb pontok eloszlása itt a következő: Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán 446, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán 418, valamint a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskoláján 409 pontot követeltek meg a jelentkezőktől. A népszerűségi dobogó második helyére a gazdálkodás és menedzsment alapszak került, a legtöbb pontot, 453-at a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett elérni, de 400 pont fölött kellett teljesíteni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karán és a Szegedi Tudományegyetemen is. Alig emelkedtek a ponthatárok a jogászképzésben, amely idén a harmadik legnépszerűbb képzés volt: ebben az évben 431 pontot kellett gyűjtenie annak, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre kívánt bejutni, 430 pont kellett a bejutáshoz a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A harmadik legmagasabb ponthatár (428 pont) pedig a Debreceni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem jogi karán várta a hallgatókat.

A felvi.hu összesítése szerint az alapszakok közül a gazdálkodás és menedzsment szakon, míg a mesterképzésen a tanár szakon kezdhetik meg a legtöbben a tanulmányaikat. A legtöbb felvett hallgatót mind alap-, mind mesterszakon idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara fogadhatja szeptembertől.
A tavalyi évhez képest az államilag támogatott képzésre felvettek száma csaknem háromezerrel növekedett, a költségtérítéses képzésre felvettek száma ugyanakkor kevesebb, mint hatszázzal múlja felül a tavalyi statisztikát. A sikeresen felvételizők száma tehát nőtt annak ellenére, hogy idén kétszáz pont alatt már nem lehetett felvételt nyerni egyik felsőoktatási intézménybe sem.
A több mint 140 ezer jelentkezőből 362-en voltak azok, akik a maximális, azaz 480 ponttal jutottak be az általuk első helyen megjelölt intézmény adott képzésére - olvasható a felvi.hu-n. Összesen 84 szakon volt maximális pontszámot elért jelentkező: pszichológián 49, általános orvosi szakon 28, gazdálkodási és menedzsment szakon 22, jogászon 18, nemzetközi gazdálkodáson 16, gyógypedagógián 12, pénzügy és számvitel szakon 12, andragógián 12 és fogorvos szakon 9 fő.

Forrás: www.edupress.hu

 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).