Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

Magyarország 2025
2010. július 06.
magyarorszag_2025.gifMiként látják saját jövőjüket a mai középiskolások és egyetemisták, és milyen előrejelzéseket fogalmaznak meg az ország jövőjéről a szakértők?egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat abból az új könyvből, amely az MTA Jövőkutatási Bizottsága, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács együttműködésének eredményeként jelent meg.  


- Múlt nélkül nincs jövő - idézte az ókori mondást a kötet akadémiai bemutatóján Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, aki 2006-ban kezdeményezte annak a tudományos kutatásnak az elindítását, amely - mint az akadémikus fogalmazott - a jelenleg rendelkezésre álló adatokból, kellő tudományos alázattal és kritikával tud megjeleníteni a jövőre vonatkozó alternatívákat. Az Akadémia IX. Osztálya Jövőkutatási Bizottságának elnöke, Nováky Erzsébet professzor, az MTA doktora által vezetett, mintegy ötvenfős szakértői csoport eredményeit két kötetben, 560 oldalon összegezte.

Vizi E. Szilveszter
szerint a tanulmányban megjelenő álláspontok, elemzések hozzájárulhatnak a jövő Magyarországa gazdasági és szociális programjainak meghatározásához. - A könyv útmutatás lehet a társadalom egésze és a politikai döntéshozók számára is - hangsúlyozta a tudós, aki egyúttal a kötetet kiadó Gazdasági és Szociális Tanács társelnökeként is méltatta a munka jelentőségét. Vizi E. Szilveszter kiemelte: a Magyarország 2025 szerzőitől azt kérték, hogy fogalmazzák meg határozottan a véleményüket, de politikai állásfoglalást ne tükrözzön a tanulmány.

A könyv egyik fontos gondolatát idézve az akadémikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az infokommunikációs technológia fejlődésével egy új típusú, tudás alapú demokrácia jöhet létre. Vizi E. Szilveszter megfogalmazása szerint a szélessávú internethez, vagyis a tudáshoz való hozzájutás esélyének növelésével felgyorsul a fejlődés. A tudós végül reményét fejezte ki, hogy a tudásipar fejlesztésének fontosságát a kormányzat is felismeri és támogatja azokat a lépéseket, amelyeket az Akadémia tesz e cél elérése érdekében.

A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni - a Nobel-díjas fizikus, Gábor Dénes híres mondását idézte az elkészült könyv mottójaként a kutatás vezetője és alkotó szerkesztője. Nováky Erzsébet hangsúlyozta, hogy a munkában részt vevők nem a jövendőmondás szándékával írták a tanulmányokat. A professzor a kötet elején olvasható Szintézisben úgy fogalmazott, hogy céljuk nem egyetlen jövőkép felvázolása, hanem a magyar társadalom előtt álló jövőlehetőségek, félelmek és remények feltérképezése, és a 2025 körüli Magyarország jövőalternatíváinak kidolgozása. A kutatók arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a következő generáció jelenét részben a mostani döntéshozók és vezetők alakítják, ezért nagy a felelősségük. Nováky Erzsébet a négy évig tartó munka módszertanát ismertetve elmondta, hogy kérdőíves felméréssel vizsgálták a mai fiatalok, vagyis a 2025-ös időszak meghatározó generációjának jövőről alkotott nézeteit. Arra voltak kíváncsiak, hogy miként gondolkodnak a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevők a 2025-ig tartó időszakról, mire számítanak, mint a jövő munkavállalói, állampolgárai és mint a civil szféra tagjai? Miként képzelik el személyes életüket, milyen lesz a családjuk, hány gyermeket terveznek, és mit tesznek azért, hogy reményeik megvalósuljanak, illetve félelmeik mérséklődjenek. Emellett szakértők fogalmazták meg ugyanerről az időről reményeiket és félelmeiket. Az ötvenfős kutatócsoport 18 területet vizsgált munkája során. A szakemberek egyebek mellett a demográfiai folyamatokkal, a táplálkozással, a kisebbségekkel, a bio- és géntechnológiával, a digitális szakadékkal, a globalizációval, a településekkel, a gazdasággal, valamint a természeti környezettel kapcsolatban fejtették ki véleményüket.

Feladatukat a jövőkutatás három módszertani elve, a komplexitás, a participativitás, valamint az alternativitás segítségével oldották meg. A komplexitás szellemében arra törekedtek, hogy a valóság minél több területét vonják be a vizsgálódásba. A participativitás elvének alkalmazásával azt akarták elérni, hogy a lehetséges jövőalternatívák kimunkálásában mindazok részt vegyenek, akik várhatóan abban a világban élnek majd, amelyet a generációk közösen alakítanak ki. Az alternativitással pedig az egymástól minőségileg eltérő forgatókönyvek és jövőalternatívák minél szélesebb körét akarták feltárni. - A három elv együttes használata új megközelítést eredményezett - hangsúlyozta a kutatás vezetője hozzátéve, hogy a szakértői, illetve nem szakértői félelmeket és reményeket egymásra vonatkoztatták. Így tudtak a kutatók által feltárt jövőlehetőségekből és a vizsgálat keretében megkérdezett középiskolások, valamint egyetemisták jövővárakozásaiból egy komplex rendszert kialakítani. A vizsgált jövőben a legnagyobb feszültséget a digitális szakadék mélyülése okozza majd - hangsúlyozta az MTA IX. Osztály Jövőkutatási Bizottságának véleményét tolmácsolva Nováky Erzsébet. A tanulmánykötetben olvasható összegzés szerint a kutatók félelme az, hogy „hatalmas különbség alakul ki a társadalom különböző rétegei között, és megjelenik, valamint erősödik kor, iskolai végzettség, illetve területi elhelyezkedés szerint. A lemaradók kilátástalansága társadalmi konfliktus kialakulásának veszélyét hordozza magában." Reményeik szerint ugyanakkor az is elképzelhető, hogy „felismert és közismert lesz a társadalom kettészakadásának problémája. A múlt tapasztalatai és az új helyzetek felismerése segíti a társadalmi összhang megteremtését".

A Magyarország 2025 című könyv ezer példányban jelent meg. A tanulmányból kapnak az országgyűlési képviselők, de eljuttatják a köteteket az egyetemekre is, így nemcsak a döntéshozatalban, hanem az oktatásban is hasznosítható lesz.

Forrás: the-online.hu

 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).