Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

Az ÁSZ válságmenedzselő intézkedéseket sürget a felsőoktatásban
2009. június 27.
2talarsapka_formazott.jpg
Nem ösztönzi a diákokat a diploma mihamarabbi megszerzésére a 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvény - véli az Állami Számvevőszék (ÁSZ), melynek jelentése szerint növekszik a diploma megszerzésének átlagos időtartama Magyarországon. A reform hatásait vizsgálva az ÁSZ megállapította: több tízezres különbség tapasztalható az első évfolyamos illetve a diplomát szerző hallgatók száma között - írja a Népszabadság.



Az okok között szerepel az évismétlés, a lemorzsolódás, a kötelező nyelvvizsga hiánya, valamint az is, hogy 12 féléves, államilag támogatott tanulmányi időt engedélyez a törvény. A törvényhozást megelőző alapos és hosszú távú stratégiát hiányolja az ÁSZ, ezt pedig jelzi az a 300 ponton történt módosítás, melyet 2005 óta végrehajtottak a paragrafusok háromnegyedét illetően. Nem készült a reform várható szakmai, társadalmi és gazdasági hatásairól sem tanulmány, nem vették figyelembe a várható demográfiai csökkenésből adódó hallgatói létszámcsökkenést - bírál a számvevőszék. 2005-2008 között összesen 26,7 százalékkal kevesebben jelentkeztek ugyanis az egyetemekre, főiskolákra, és miközben az államilag támogatott hallgatók aránya 51-ről 56 százalékra emelkedett, az évente felvehető támogatott létszám 62 ezerről 56 ezerre csökkent, illetve 49 százalékról 44-re esett vissza a költségtérítésesek aránya.
Emellett hiányzik a friss diplomások száma és végzettsége, valamint a pályakezdők iránti munkaerő-piaci keresett közötti összhang, az elmúlt három évben 7,6-8,1 százalék között mozgott a munkanélküliek között felmért diplomások aránya. Az ÁSZ elégedetlen a munkaerőpiac tájékoztatásával is az alap- és mesterképzések előnyeit illetően. A számvevőszék figyelmeztet: már a 2009-es évtől válságmenedzselő intézkedéseket kellene életbe léptetni a felsőoktatásban.
(Forrás: Népszabadság)
(www.edupress.hu)
 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).