Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

A dokumentumpótlás, sorrendmódosítás határideje január 4-e
2009. december 18.
2hallgatok_formazott.jpgA keresztféléves képzésekre jelentkezőknek jelentkezésük beadását követően is akadnak még teendőik: a regisztrációs levél alapján mindenkinek, így az e-felvételizőknek is ellenőrizniük kell adataikat, illetve változás esetén módosítaniuk kell azokat. Erre és a hiányzó dokumentumok pótlására 2010. január 4-ig van lehetőség. A jelentkezők emellett egyszer módosíthatják jelentkezési sorrendjüket is.

A februárban induló keresztféléves képzések jelentkezési időszakának befejeztével megkezdődött a felvételizők adatainak feldolgozása, majd a hiánypótlásra felszólító levelek, illetve e-mailek kiküldése, decemberben pedig a regisztrációs levelek kipostázása is megindult. A november 15-i határidőig egyébként 5758-an adták be jelentkezésüket, legtöbben mesterképzést céloztak meg.
Azok a jelentkezők, akikről az adatok feldolgozásakor kiderült, hogy hiányosan adták be felvételi lapjukat, felszólítást kapnak a hiányzó adatok pótlására. Aki felvételi lapján megadta e-mail címét is, az elektronikus levél formájában kap erről értesítést. A pótlásra a felszólítás kézhezvételét követő 8 napon belül nyílik lehetőség, ha azonban ez elmarad, az Oktatási Hivatal részben vagy egészben is elutasíthatja jelentkezési kérelmet. Mivel az e-felvételi kizárja a hiányos adatkitöltést, nekik csak a regisztrációs levél kézhez vételekor van feladatuk: ellenőrizniük kell, hogy a megadott adataik, jelentkezéseik pontosan kerültek-e be a központi felvételi adatbázisba.
Regisztrációs levelet minden felvételiző kap, aki érvényes jelentkezést nyújtott be, így minden jelentkezőnek ellenőriznie kell megadott adatait. A levélben található egy 12 jegyű szám is - ez az ún. felvételi azonosító szám, ami megegyezik a felvételi lapon találhatóval -, erre a számra kell hivatkozni minden további ügyintézés során. Akik nem kapják meg december végéig regisztrációs levelüket, azoknak az Educatio Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kell jelezniük ezt.
A jelentkezőknek lehetőségük van továbbá adataik módosítására, amennyiben azok időközben megváltoztak vagy az adatrögzítés során hiba történt. Egy alkalommal módosítható a jelentkezéskor megadott sorrend is, de új szakok megadása már nem lehetséges. Az adatmódosításhoz és a sorrend megváltoztatáshoz szükséges formanyomtatványok a felvi.hu-n található Kérvénytárból tölthetők le.
A felvételizők három különböző módon nyújthatják be a pótlásokat, változásokat: elektronikusan a felvi.hu-n tehetik meg, postai úton az Oktatási Hivatal címére kell postázniuk, személyesen pedig az Educatio Ügyfélszolgálatán adhatják le a szükséges iratokat.
Ezt 2010. január 4-ig van lehetőségük megtenni a keresztfélévre jelentkezőknek.
(www.edupress.hu)

 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).