Tokaj-Rakamaz, 2010.07.15. – Együtt bővül a fesztiválterület a zenei kínálattal a Hegyalja Fesztiválon. A szervezők idén a tavalyit kicsivel meghaladó látogató-számra készülnek, hiszen a fesztiválozók egyaránt örömmel fogadják a népzenei, metál vagy elektro műfajok előadóit is. A szervezők elmondták: „csapataik harcban állnak”, hogy a tegnapelőtt éjszakai vihar nyomait minél gyorsabban tüntessék el.A Hegyalja Fesztivál területén több helyen még nedvességfoltok fogadták
a szerda kora estére csúszó kapunyitáskor a fesztiválozókat
mára már a
folyamatos kő- és homokszórásnak köszönhetően szinte már alig van nyoma
az esőnek.
Többen is a hetekkel ezelőtti árvízre gyanakodtak, de más az
ok: a nyitást megelőző nap estéjén rekordmennyiségű, közel 40 mm
csapadék hullott a fesztiválterületre. „Csapataink harcban állnak” –
mondta Bukovinszky Béla fesztiválszervező, hozzátéve, hogy a
rekordmennyiségű csapadék miatt idén rekordmennyiségű út is épült a
fesztivál területén.
A csapatok pedig már hozzá vannak szokva a munkához, az árvíz miatt a
területen a munkák idén 3 héttel korábban kezdődtek a szokásosnál,
szoros összefogásban a helyi közösségekkel. 8 nagy teljesítményű
szivattyú és közel száz ember dolgozott a fesztivál stábjából illetve
Tokaj és Rakamaz városából azon, hogy idén is jól sikerüljön a
tokaj-rakamazi zenei találkozó.
„A napos időjárás miatt viszont a locsolásra is felkészültünk, hogy
amikor kiszárad a talaj, akkor elejét vegyük a nagy pornak.” – tette
hozzá Bukovinszky Béla.
Groove Armadától a Mesuggáig a területnek is bővülnie kell
A Hegy’ zenei kínálata mindig is műfajokon ívelt át: a fesztivál
nagyszínpadán már 2003-ban megfért egymás mellett az Ossian és a
Kosheen. Az idei fesztivál programjának összeállításakor sem
gondolkodtak másképp a szervezők, Bukovinszky Béla rámutatott, hogy a
stratégia bevált: „Jó volt látni, ahogy tegnap este a Tankcsapda
végetért a nagyszínpadon és a rajongók a The Herbaliser koncertre
sétáltak át, a Pepsi Színpadhoz.”
A hegyaljázók nem csak bőséges zenei kínálatot, de bőséges teret is
kívánnak maguknak, ezért idén nagyobb a hely a sátrak között, és
színpadok is távolabb kerültek egymástól.
A pénteki Motörhead koncertre és szombati, búcsúzó tömegekre is
készülnek a szervezők: a kemping szükség esetén bővíthető, hogy a
napijeggyel érkezők is kényelmesen pihenhessenek, amikor már elég
koncertet láttak.
RE-pohár: 30 %-kal kevesebb szemét a területen
A fesztiválozók elfogadták a re-poharat – azaz a söröskorsót, ami
vastag, ellenálló falával többször is elmosogatható. Az első sör így
többe kerül, utána viszont ára kedvezőbb, mint a dobozosé. Az első
éjszaka tapasztalatai alapján a re-pohár bevezetésével közel harmadával
csökkent a szemét mennyisége a fesztiválterületen a re-pohár nélküli
évekhez képest – ezért az együttműködésért a hegyaljázóknak is nagy
dicséret jár.
Az árvíz, a viharok nem csak a szervezők számára fontos kérdések, de a
Zöld Sátorban is évről évre többen gyűlnek össze, hogy ezekről a
kérdésekről halljanak. Idén a környezetvédelem mellett a közéletet is
górcső alá veszik ezen a helyszínen: Uj Péter Index főszerkesztővel,
Kitta Gergellyel, a Századvég kutatójával, Török Gábor politológussal,
és Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárral vitatkozhatnak a
fesztiválozók.
Linkek:
|