Az új Corvinus hallgatói közösségi oldalunk (nagyon béta) | Károli hallgatói közösség

Keresés a jegyzetek között


Az én Leckekönyvem


A regisztráció néhány napra ki lett kapcsolva. Indul az oldalunk új verziója :D, és a felhasználókat átemeltük már.
Ha mégis szeretnél letölteni használd ezeket az adatokat:
f: retigg123
j: retigg123

A BKF tovább bővül!
2010. július 23.
bkf_bovul.gifMég több jelentkező, még több szak. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola egyik legfontosabb állandója a változás. A Heller Farkas Főiskolával való egyesülés és az ország egyik legnépszerűbb turizmusképzésének átvétele után vizuális művészeti képzéseket indított, melyből az első évfolyam idén ősszel kezd a BKF-en. Az újdonságoknak is köszönhetően az érdeklődés tovább nőtt a Főiskola iránt: idén 67%-kal nőtt az első helyes jelentkezők száma. A fejlődés itt nem állt meg, az ősztől pótfelvételivel új alap- és mesterképzésekre lehet jelentkezni a Főiskolán.


Alapképzésen a már meglévő öt vizuális művészeti képzés mellett négy újabb művészeti szakra jelentkezhetnek ősztől az érdeklődők. A kézműves, környezetkultúra (belsőépítész), képi ábrázolás és elektronikus ábrázolás szakokkal egyedülállóan széles művészeti skálát nyújt a Főiskola. Ilyen szakösszetétel nem található meg máshol Magyarországon. Hallgatható lesz például a grafika mindhárom ága (képi ábrázolás – tervezőgrafika – elektronikus ábrázolás) amely egybefogja a kézi rajztól a számítógépes rajzig az összes ábrázolási formát. A BKF célja, hogy az összekapcsolódó szakokkal komplex tudást nyújtson a hallgatóknak, így a művészi és piaci gyakorlatban már természetes együttműködéseket az oktatásban sem elkülönülten kezelik.
eletkep2.jpgA BKF mesterképzései mind valamiért különlegességnek számítanak a magyar piacon. A most induló Kommunikáció és médiatudomány mesterszakon az országban elsőként hallgatható az új típusú Elektronikus médiaelmélet és –kritika modul. A szintén új Vezetés és szervezés mesterszak minőségi menedzserképzés, ahol Magyarországon elsőként a BKF-en választhatják a hallgatók a Szervezeti mediátor szakirányt, az Üzleti tanácsadó szakirányon pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával kötött együttműködésnek köszönhetően a tanácsadóipar legjobb szakembereitől tanulhatnak az idejárók. Az ország egyik legelismertebb Turizmus-menedzsment mesterképzése az európai szinten is újdonságnak számító Világörökségi menedzsment specializációt indít ősztől. Ezt a párizsi Sorbonne-on kívül csak a BKF-en lehet hallgatni Európában, a képzés átjárható lesz a tanintézmények között.
Annak köszönhetően, hogy a BKF-en hallgatható a 2010-ben legnépszerűbb 6 szakból 5, valamint az újonnan induló vizuális művészeti szakok hatására, kimagasló volt az érdeklődés a Főiskola iránt. Közel 6000-en adták be jelentkezésüket a BKF-re, ez 53%-os növekedés az előző évhez képest, ennél is sokatmondóbb szám azonban, hogy azoknak a száma 67%-kal nőtt, akik első helyen jelölték be az intézményt. Hogy a sok érdeklődő közül szeptembertől ki fog a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára járni, az július 22-én dől el.

Az idén a Corvin sétányon megrendezésre kerülő, immár hagyományos Pont Ott Party-n, ahol bejelentik a ponthatárokat, a BKF jelenlegi diákjai és vezetői is részt vesznek, hogy elsőként köszöntsék majd az újdonsült iskolatársakat.

További információk:
Csúcs Krisztina
kommunikációs menedzser

Tel.:
20/519-9719
Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Budapest, 2010. július 21.            

Forrás: www.bkf.hu

 
< Előző   Következő >

Jegyzetek tantárgyak szerint

A tantárgyak mérete a letöltések száma alapján változik. A nagyobb betűméret az arányaiban több letöltést szimbolizálja.

agrárgazdaságtan alkalmazott számítástechnika alkotmányjog Államháztartástan allgemeine betriebswirtschaftslehre analízis angol árfolyampolitika bankismeret BEVEZETÉS A JOGBA bevezetés a vállalati pénzügyekbe Bevezetés az Ökonometriába biztonság a hálózaton i. biztonság a hálózaton ii. british civilization csr digitális világgazdaságtan döntéselmélet e-business üzleti modelljei elektronikus kereskedelem emberi er?forrás menedzsment ERP etika eu politikai rendszere európai uniós alapismeretek filozófia Flash fogyasztás társadalomtörténete folyamatmenedzsment gazdaságföldrajz gazdasági informatika gazdasági jog gazdasági jog i. gazdaságmatematika gazdaságpolitika gazdaságpszichológia gazdaságszociológia gazdaságtörténet hadigazdaságtan hálózati technológiák i. hálózati technológiák ii. hálózatok HBR 2006 Információmenedzsment információrendszerek ellen?rzése információs menedzsment információs társadalom informatika infrastruktúra menedzsment innovációs menedzsment integrált információrendszerek i integrált információrendszerek ii Integrált Vállalat Irányítási Rendszerek intelligens iroda Internet és multimédia a számítástechnikában it it audit it-biztonság Játékelmélet jog jöv? intelligens technológiái jöv?kutatás katonai gazdaságtan kereskedelem politika kisvállalkozás kommunikáció környezetgazdaságtan közgazdaságtan közigazgatási alapismeretek i. közigazgatási alapismeretek ii. közigazgatási szervezetek vezetése közösségi gazdaságtan Közszolgálati szervezetek vezetése kreatív és médiatervezés lineáris algebra lineáris algebra és programozás Logika Magyar gazdaságtörténet makroökonómia marketing marketing kutatás matematika 1 matematika 2 matematika i matematika ii médiagazdaságtan menedzsment kontrolling mesterséges intelligencia mikroökonómia modellezés i. modellezés ii. módszertani szigorlat munkaeropiacifolyamatok munkagazdaságtan nagy közigazgatási infomatikai rendzserek menedzsmentje német nemzetközi gazdálkodás nemzetközi gazdaságtan nemzetközi jog nemzetközi közgazdaságtan nemzetközi rendszer és válságkezelés nemzetközi szállítmányozás Oktatás gazdaság operációkutatás összehasonlító gazdaságtan pénzügy pénzügytan politika politikai fÖldrajz politikatudomány projektmenedzsment projektmenedzsment és min?ségügy Projektvezetés rendszerfejlesztés i. rendszerfejlesztés ii. statisztika statisztika i. statisztika ii statisztika ii. számítástudomány i. számítástudomány ii. számítógép architektúrák számítógép hálózatok számítógépes hálózatok számvitel számvitel i. számvitel ii. számvitel iii. számvitel iv. szervezet és vezetéselmélet szervezet- és vezetéselmélet szervezeti magatartás szociológia szoftvertechnológia szoftvertechnológia i. szoftvertechnológia ii. szolgáltatások gazdaságtana tanulás és kutatás módszertan tevékenységmenedzsment t?ke t?kepiaci És vállalati pénzügyi ismeretek történelem turizmus fÖldrajza Üzleti etika Üzleti intelligencia - data warehouse Üzleti tervezés vállalatgazdaságtan vállalati pénzügy vállalati pénzügyek vállalati pénzügyekt vállalati stratégia valószín?ségszámítás Vezetés Szervezés vezetésszervezés vezet?i számvitel workflow

Nyári-gumi (x)

AKCIÓS NYÁRI GUMI - ingyenes kiszállítással

Vásárolj a több mint 6.000 féle akciós nyári gumi kínálatunkból. Ingyenes nyári gumi kiszállítás az ország egész területén 1-2 munkanapon belül. Akár 40-50%-os kedvezmények a PRÉMIUM nyári gumikra is (Bridgestone, Continental, Dunlop, Goodyear, Michelin, Pirelli).